Ha elolvassa cikkünket megtudja, mik azok a glutamát receptorok.
Arra is választ kap, miért rakják tele a gyártók nátriumglutamáttal az
élelmiszereket.
Ismeri az E621-et? Ha nem tudja mi ez, olvasson tovább.
Hogy ki a felelős ezért a ételmérgezésért? Kiderült, hogy agydaganatot
es rákot okoz.
Az amerikai kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el, mert
az ugye az rosszul nézett volna ki számukra. Inkább hazudoztak és
visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy
hosszútávon életveszélyes a fogyasztása.
A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat.
Újságokban, rádióban tv-ben nem lehet az igazságra találni, mert a
főszerkesztő kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon,
ha a mélyére nézünk kiderül, a Monsanto cég áll a háttérükben. Ez a
cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa
kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ
összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos
lett a Monsanto miatt.
Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban
leirtaknak sem lehet hinni!?
Nagyon jól tudják ezek a nagy cégek, hogyan kell, és lehet az
embereket manipulálni.
Tudják, hogy csak azt hisszük el, amit olvasunk a magazinokban vagy a
tv-ben látunk.
Egyetlen kormány sem húz hasznot abból, ha a nép fizikálisan és
mentálisan egészséges.
Ilyen néptől rettegne a kormány.
Agykontroll, vastagon.
Dr Russel Blaylock, aki a nátriumglutamát keresztapja írta az
"Exitotoxins" című könyvet, melyben pld. a NutraSweet és aszpartám
édesítőszerekről is beszélt.
Rájöttek, hogy az agy külső részén is glutamát receptor sejtek vannak,
csakúgy, mint minden belső szervben és szövetben. Az egész
emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig ilyen glutamát
receptorokat tartalmaz.
A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral
rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt,
petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok
ellenőrzik.
Tehát mikor nátriumglutamátot eszik (E621), akkor a vérében a
nátriumglutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is. Ezért
rohannak sokan wc-re étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a
nyelőcső és bél receptorai.
Előfordulhat, hogy irrátibilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már
kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is
romolhat az állapota. Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert
megzavarja a szív áramellátátát a túlzott glutamát fogyasztása.
A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget
állapítottak meg.
A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor
hiperérzékennyé válik.
Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a
glutamát receptorok miatt, ha nem szednek extra magnézium
kiegészítőket.
Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás
kólát isznak edzés előtt, akkortúlizgatják a glutamát receptorokat, és
miatt rendkivűl megnő a veszély, hogy azonnal szívinfarktust kapjon az
illető.
Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet
edzés előtt?
Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy "a halál
oka: nátriumglutamát".
Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a
nátriumglutamát kutatások eredményeiről. Felhúzott szemöldökkel néznek
egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus.
Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító
rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak,
Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely
életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét,
hogy óvakodjanak a nátriumglutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek
okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét .
A bébiételekkel ugyanez a helyzet.
Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz.
Kivették a szintiszta nátriumglutamátot, és átnevezték "hidrolizált
fehérje" és "kazeinát" valamint egy tucat más névre. Az összes
bébiétel címkéjén látható, tele vannak nátriumglutamáttal..
Szegényanyukák, tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét.
Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, hogy ne
adjunk neki semmilyen toxikus ételt.
Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben
megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte
hízlalni az állatokat.
Ha kivonnák a forgalomból, a gyártók százmillárdokat veszítenének.
Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel. És azzal, hogy
a nátriumglutamát által okozott tüneteket, betegségeket kezelik..
A kormánynak ez igy nagyon jó, ők kontrollálják az élelmiszer
törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló
termékek ajánlott bevitelét kezelik.
Ne izgassa fel magát, Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény!
Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret
tartja előnyben a tápanyagdús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy
állandóan sült krumplit kivám köretnek? Ismerős, ugye?
A nátriumglutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de
még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele
vannak az étvágyát irányító glutamáttal.
Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából.
Ezért is nő a hátsó felük, és egyre nagyobb lesz.
Az elhízáson kívül metabolikus szindromát is okoz, így leptin
érzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt/leadott
energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza.
Dr. Blaylock azt is bebizonyította, hogy nagyon kevés nátriumglutamát
elég a leptin érzéketlenség kialakulásához.
A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A
szójabab természetes módon nagymennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval
többet, mint bármelyik növény, zöldség. A szójahidrolizálása során a
szója fehérje elválik a glutamáttól.
A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben. A
vegetáriánusok úgy eszik az ilyen ételeket, mintha ezek lennének a
legegészségesebbek a világon.
Ne feledjük, a nátriumglutamát a legizgatóbb "méreg". Minél több van
belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni
belőle.
25 éven keresztül CT-vel vizsgálták egy olyan csoportot, azok közül,
akik a legtöbb szójás ételeket fogyasztották. A tanulmány eredménye az
volt, hogy a legtöbb szóját fogyasztóknál fordult elő a legmagasabb
arányú elmebaj (dementia), illetve agysorvadás.
Ezeknek az embereknek mangán szintjük is jóval magasabb, amely az agy
ugyanazon részére mérgező, ahol az ismereteink szerint a Parkinson-kór
keletkezik. A legtöbb vegetariánus megeszi a különböző
méregkeverékeket a szójaételekben, és azt hiszi, hogy egészséges és
tápláló. Holott hihetetlen módon pusztítják idegrendszerüket, csakúgy,
mint más belső szervüket is.
Ez nem azt jelenti, hogy aki nem vegetárianus, az nem mérgezi magát.
Csak lehet, hogy nem eszik annyi szóját. A magyar ember legtöbbször
vegetával és piros arannyal főz, melyek bővelkednek ebben az
"idegméregben".
Dr Blaylock már annyi kutatást végzett a nátriumglutamáttal
kapcsolatban, hogy az amerikai kormány nem tud, nem mer ellene tenni.
A kutatás eredményeit még a kormányok és az FDA (Élelmiszer Hivatal)
korrupt kutató orvosai sem tudják megcáfolni.
Hagyják, hogy dolgozzon magában, de nem engedik a média közelébe, hogy
nyilatkozzon a nátriumglutamátról vagy a NutraSweet és társairól.
Igazából a legjobban attól fél a kormány, ha elvesztené a csatát Dr.
Blaylock ellen, az rossz eredményhez vezetne. Hogyan magyaráznák meg a
népnek, hogy miért hazudtak, és miért kellett meghalnia emberek
millióinak a nátriumglutamát fogyasztása miatt.
Dr Blaylock egyetlen lehetősége az emberek tudomására hozni, hogy
milyen eldugott veszély leselkedik rájuk az ételekben, az általa írt
könyvek, videók, és nyilatkozatok, sokszor a "föld alatt". Magazinok,
újságok, tv csatornák feketelistán tartják, ott nem engedik
szerepelni, nyilatkozni.
Emberek tizmilliói fogyasztanak nátriumglutamátot, édesítőszereket, és
senki nem mondja, hogy ezektől a szerektől mindenféle neurológia
problémánk lesz, beleértve a halált is, mint mellékhatást.
Dr Blaylock beszámol arról is, több ezer betegét szabadította meg a
gyógyszerek szedésétől azzal, hogy megtiltotta nekik a
nátriumglutamátot tartalmazó ételek fogyasztását, és magnézium
kiegészítőket adott.
Pedig ezek a betegek mind különböző neurológiai betegségtől
szenvedtek, különböző epilepsziás jellegű rohamokkal. Arról nem
beszélve, hogy a nagymennyiségű gyógyszerek szedése ellenére is
rohamuk volt.
A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket
kezelnek fogalmuk sincsa nátriumglutamát káros élettani hatásáról.
Persze hogy nincs fogalmuk. De ha lenne, akkor is minden este azon
meditálnának, hogy a nátriumglutamát fogalma kimenjen a fejükből,
hiszen a gyógyítás nem üzlet.
Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél.
Ma nagyon felkapott dolog. Ellenben arról senki nem beszél és ír, hogy
mit keres a glutamát az ételben koncentrált formában, és miért?
Csak arról beszélnek, hogy a glutamát egyfajta izgató méreg. De arról
már nem, hogy a gyermekeknél is egyre több szívinfarktust okoz, és nem
tudjuk mitől történhetett, hiszen tegnap még semmi baja nem volt a
gyermeknek, ma meg megállt a szíve. Esetleg ma éppen megvakult az
egyik családtagunk és hasonló helyzet állt elő.
Ha megkérdezi az élelmiszergyártó cégeket, hogy az "élesztő-kivonat"
(nátriumglutamát) mit keres a csomagoláson levő összetevők listáján,
büszkén mondják, hogy a glutamát természetes formában fordul elő a
természetben. A paradicsom és tengeri hinár is tartalmazza.
Úgy gondolják, jogosan írják hatalmas betűkkel a csomagolásra, hogy
"100%-ban természetes". Ez a HAZUGSÁG!
A természetben teljesen más kötésben vannak jelen ezek a glutamátok.
Különböző aminosav csoportokban vannak jelen, nem pedig
elizolált-szabad-aminosavként.
Ha tényleg természetes formájában fogyasztja a glutamátot, mint
komplex fehérjét, azt a gyomor képes rendesen megemészteni. Az
emésztőrendszerben szinte nincs szabadkötésű aminosav a paradicsomból,
és a tengeri hinárból, vagy bármilyen más természetes ételből.
Szabad kötésű aminosav nem létezik a gyomorban, hiszen ha természetes
az étel, akkor az kombinált aminosavként szívódik fel, amit a máj
lebont, így nagyon kicsi koncentrátumban fordul elő. Ezért a
szervezetnek nem okoz gondot.
Ha a gyártók hidrolizálják, vagy élesztő kivonatként adják az ételhez,
akkor az már nem természetes, és a címkézés is megtévesztő. Miután az
aminosavból szabadkötésű aminosavat állítanak elő, ez a szervezet
számára már méreg.
Ha az emésztőrendszeren keresztül az a glutamic sav a szervezetbe
kerül, akkor a vér glutamic-sav szintje 20-szorosára emelkedik, de
gyakori a 40-szeres koncentráció is. Az ugynevezett "blood brain
barrier" nem képes ilyen mennyiségű glutamic-savat lebontani, mivel ez
nem természetes neki. Tehát az állitás az étel csomagolásán, hogy "
természetes", egy nagy hazugság.
Aki nátriumglutamáttal telepakolt ételt eszik, annak néhány
fűszernövény, melyek blokkolják a glutamic savat, csillapítják a
glutamát toxikus hatásait: a kurkuma, silimarin, vagy gingko biloba.
De a legjobb javaslat az, hogy messziről kerülje a csomagolt ételeket.
Egyetlen csomagolt ételről sem lehet biztosan állítani, hogy ne lenne
tele glutamáttal. Az összetevők listáján kiderül, hogy a glutamát nem
is egyszer, hanem 2-3 vagy többször is szerepel.
Az összetevő listát úgy kell értelmezni, hogy a legelső helyen levőből
van a legtöbb, a második helyen levőből a második legtöbb, és így
tovább.
Néhány eldugott glutamát név, melyet érdemes figyelni: minden ami
"hidrolizált", élesztőkivonatok, monosodium glutamate, monopotassium
glutamate, glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin,
minden ami "autolizalt" (autolyzed), sodium caseinate, búza-kivonat,
mesterséges izesités, természetes izesítés, aroma-azonos ízesítés,
kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók.
Valószinüleg fut még más néven is.
Ha az összetevők listája "fűszerek" megnevezést tartalmaz, akkor a
legtöbb esetben az is tartalmaz glutamátot.
A törvény szerint, ha az ételhez már előre összekevert állapotban
adnak hozzá valamit, akkor nem kell feltüntetni az összetevők listáján
a glutamátot. Csak azt kell ráirni, hogy paprika-bors keverék, de
közben tele van glutamáttal is. Ellenben a címkére csak annyi kerül:
"fűszerek".
Ha az összetevő listáján több glutamátnak megfelelő nevet lát, az
annyit jelent, hogy az étel nagy mennyiségben tartalmaz glutamátot.
Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es
zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek? Nézze meg az összetevők
listáját, a hidrogénezett olajokon kívül tele van glutamáttal. Az
izgató toxinok túlizgatják az érzékelőbimbókat a nyelvén, és további
habzsolásra késztetik.
A toxikus hatás nem fejeződik be a nyelvnél, tovább izgatja az
emésztőrendszer glutamát receptorait, aztán a glutamát bekerül a
véráramlatba, onnan az agyába, és az agyban az agysejtjei a szó szoros
értelmében szétdurrannak. mivel a glutamát túlizgatja őket.
Vigyázzon, ne ez legyen a legnagyobb baj.